9021 Győr, Bajcsy-Zs u. 12.
Merülés, oktatás, búvárfelszerelések értékesítése, túrák, szerviz, kölcsönzés.
Dive center Győr
Andris merült!
Mint arról már beszámoltunk, hogy Szabó Andris, aki fellépett a januári búvárbulin, nagyon érdeklődik a búvárkodás iránt. Teljesült az egyik kívánsága, és kipróbálhatta a számára oly érdekes, különös érzést. Robi levitte őt a vízfelszín alá, óvó szemeivel vigyázta minden mozdulatát. Két nagyon ügyes búvárpalánta is segítette őt, Farner Olympia és Radek Andris személyében, akik kéz a kézben vezették a vak kisfiút a medence mélyén. Valamikor ők is Robinál tették meg az első uszonycsapásokat, és immár bebizonyították, hogy nem hiába. Büszkék vagyunk rátok!
Andris nagyon élvezte, elmondása szerint még soha nem volt ilyen élménye. Bátor volt, és minden mozdulatából látni lehetett, hogy mennyire szereti a vizet. Biztosan fogunk még találkozni, hiszen a következő búvárbulin ismét fog nekünk énekelni. És ha úgy kívánja, a medencés randevúnk is folytatódik.
A Búvárok is tudnak futni !!!!!!!!!!
A Győri Poseidon Búvárbolt búvárjai is rész vettek az 2010.július 11-én, az immár 18. alkalommal megrendezett nagy sikerű Maraton váltón Tatán, valamint augusztusban a Lipót futóversenyen. A búvárok közt akadt szurkoló is, valamint kerékpáros búvárbarát, aki segítette a futókat frissítővel.
Itt mindenki győzőtt!
Lehet, hogy alakítunk egy futóklubbot is? Tudod, ha futsz, sokkal jobb a levegő fogyasztásod a vízfelszín alatt! ( A mi Krisztikénk ezt egyértelműen bebizonyította.)
Sajnos közeledik a nyár vége. Idén is sikeresen zárult a gyermekek táboroztatása. Sok mosolygós szempárt láthattunk a turnusok ideje alatt. Nagy élményekkel távoztak a gyerekek, és élmények nekünk is jutottak bőven. Jó volt veletek, jövőre folytatjuk! Képeket a galériában nézhetitek meg, véleményeket pedig a " búvárkodásról" fejezetben láthattok.
2010 tervezett búvártúrák
2010 augusztus 19. Horvátország Rab sziget
Részletek a szolgáltatások menűpontban találhatók.
Suttyom túra Horvátország
- 2010.szeptember 10.
- 2010. szeptember 17.
- Részvételi díj 125,-€
- 2 éjszaka, 2 merülés
- Utazás, étkezés egyénileg.
- Csak fiúknak (természetesen ők találták ki)
Lányok! Semmi gond! Dolgozunk a női suttyom programon is.
2010 október Egyiptom Dahab
- 1 hetes túra, szervezés alatt.
Útjainkról részletes információt a honlapon találhattok. Hívjatok, írjatok nyugodtan!
2010 május 16-23 Hurghada Egyiptom ( sajnos ez már a múlt)
Ez a túra sajnos már véget ért de nagyon jól sikerült. 20 fős csapatunk minden tagja jól érezte magát. Szép, tartalmas merülések, jó hangulat, napsütés, ez mind-mind társunk volt 1 hétig. Ízelítőül pár fotó. Fotók a galériában.
MEGNYITOTTUNK!!
Boltunk szeretettel vár mindenkit, aki nyaralni készül, akit vonz a vízfelszín alatti világ, vagy aki csak beszélgetni akar élményekről, vagy épp az élmények megszerzése a cél. Nálunk jó helyen vagy. Gyere nézz körül, megpróbáltunk létrehozni egy hangulatos, vidám kis szigetet, melyet Neked is látnod kell! Íme egy kis ízelítő:
Andris merülni fog! ![]()
2010 január 30-án tartottuk szokásos búvárbulinkat
és az immár 4. éve megrendezett vándorkupát.
Több neves vendégünk között fellépett
Szabó Andris is, aki nagy szeretettel érkezett a búvárok közé.
Aranyos kis lényével, és nem utolsósorban dalaival
elvarázsolt mindenkit.
Kiderült, hogy nagyon szereti a vizet, szeret úszni, és kérdésünkre, hogy kipróbálná-e a búvárkodást, örömmel-
igennel válaszolt. Eljött az idő! A héten megmutatjuk
Andrisnak milyen érzés lebegni a víz alatt, elmondjuk mi, miért történik odalenn. Nem csak ő, mi is izgatottan várjuk kis vendégünket.
Természetesen beszámolunk az eseményről.![]()
![]()






